fájok kivül-belül.
lassan már semmi tisztelet nem marad bennem mások íránt!
Reggel arra ébredtem, hogy gondolkodom. Arról, hogy milyen vagyok. Olyan, mint az a kutya, akibe már annyiszor belerúgtak, hogy egy emberben sem tud bízni. Ott tartok, hogy át tudnám harapni az első embernek a torkát, aki szembe jönne velem az utcán!
Undorodom magamtól..és legfőképp másoktól!
Legfőképp a nőktől!
Csak két nőt tisztelni, példaképként nézni rájuk. Anyám és a hugom. A többi... hátba támad, hazudik, az ellenségednek teszi szét a lábát, csal, a szemedbe nézve mondja, hogy szeret, pedig csak egy kis figyelemre vágyik... szarik valójában az érzéseidre! ( aki azt hiszi, hogy megint a volt társaságomról van szó, az téved! már nem érdekel,utálom a sárdobálást, és voltak olyan kijelentéseik, amikre nem is gondoltam, hogy ilyenek lesznek...de már nem érdekel... )
Eddig azt hittem, a fiúk milyen erősek és mennyi lelkifájdalmat tudnak okozni. Valójában a nők a senkiháziak!
Nem tudok erről többet mit mondani. Már túl bántó lenne, és semmi kedvem ahhoz, hogy bárki is meglincseljen az utcán. - barátokat már nem tudok veszíteni, mert ha belegondolok, azok akik melletem maradtak és rendszeres olvasóim is egyben elfogadják a hozá állásom az élethez, a stílusom-
NSről kéne beszámolót írnom, tudom, de most a falat tudnám ütni. Délután megpróbálok. Így előzetesben csak annyit, hogy Martin from Napiszar <3 xD aki ugye "13" éves és olyan borostálya van, mint apámnak aki 45 éves xD ....
